Off-road Kacsa PDF Nyomtatás E-mail

A világhálón böngészve találtam rá erre a különleges autóra, ami nem 100%-ik kacsa, de ki gondolta volna, hogy a kacsából tényleg készült 4x4-es változat. Sőt a Kacsa volt az egyetlen olyan autó, amit bimotorral sorozatban gyártottak.

1

A képen egy eredeti 4x4-es kacsa látható. A modell neve Citroen 2CV 4X4 SAHARA. A kacsát nem csak képről ismerőknek azonnal feltűnik, hogy ezzel a kocsival nincs minden rendben, mert a pótkerék a gépháztetőre került ráadásul kívűlre. Az első szériás kacsáknak hullámos volt a gépház teteje, ilyent én is csak képen láttam. Vezetni sajnos eddig még nem volt szerencsém, de egyszer utazhattam egy igazi kacsában. Autóstoppolás közben sikerült leintenem egy kacsát, amit két osztrák csajszi vezetett, így nekem már csak a hátsó ülésen jutott hely. Életemben először ültem olyan kocsiban, ahol a hátsóülés magasabban volt, mint a sofőr, és anyósülés.

1

Ez a kacsa nem az a kacsa. A normál kacsa nem padlóváltós, hanem a műszerfal alól jön ki egy görbített rúd egy bazi nagy gombbal a végén és azzal kell keresni a sebességeket. A 4X4-es változat ezzel ellentétben padlóváltós volt. Mr. Bonnafous a Savoy építette a prototípust 1954-ben, ami annyra megtetszett a Citroennek, hogy vásárlói nyomásra sorozatgyártás lett belőle. A gyártósorról az első 4x4-es kacsa 1958 márciusában gördült le.

1

Az autó hasmagasságát megemelték, és megerősítették a lemezből készült vázat és a felfüggesztést. Összesen 697 darab készült belőle 1958 és 1966 között. Ha valakinek van egy ilyenje azonnal szóljon mert élőben is szeretném látni!

1 

A kocsi műszaki megoldásait tekintve teljesen újszerű volt abban az időben, és nagyon sok tekintetben nevezhetjük egyedülállónak. Hogy mennyire volt forradalmi azt így csaknem 50 évvel a kocsi születése után a fene se tudja. A normál kacsának a motorja elől volt, hátul egy picurka csomagtartója volt. A figyelmes szemlélő láthatja, hogy ennek a kocsinak a csomatérfedelét megbuherálták.

1

Ennek a kocsinak 2 gépházteteje volt, mert 2 motor hajtotta a kocsit! Egy sebességváltókarral lehet működtetni a hidraulikus tengelykapcsolókat. Bármelyik motor kikapcsolható, az autó halad tovább.Aki kipróbálta a sivatagi kacsát különleges vezetési élményről számolt be. Az autó 1-1 példányához szinte aranyáron lehet hozzájutni, de ugyan ilyen drága hozzá az alkatrész is.

1

A két motor irtózatos erejének (2x14 LE) köszönhetően az autó megbírkózik akár a 45 fokos lejtővel is.

1

A fenti kép nem Somogybabodban készült. A karosszériai megoldások folyamtosan változtak. A korábbi képeken nem csak a hátsó motorháztető volt más milyen kiképzésű, hanem az első ajtókon is volt egy lyuk a tanksapkának. Ezen a képen a széria közelibb kialakítású Al-Duck vágtat felfelé a lejtőn. Persze az is lehet, hogy nem sivatagi kacsa van a képen, hanem normál kacsa, és nem felfelé haladt a fotó készítése közben, hanem tolatott.

1

Az autó kiválóan viselkedik terepen, a Solex típusú alternatív úszóval szerelt karburátorok garantálják, hogy minden helyzetben kap üzemanyagot mind a kettő motor. Az autón nagyon sok minden duplikálva van. Két motor, kettő tengelykapcsoló, kettő dinamó, és tank. Amiből csak egy van: kormánykerék, akkumulátor, pótkerék, közös váltókar.

1

A prototípus 100.000 kilómétert teljesített mielőtt felkeltette volna a Citroen érdeklődését. Elsősorban Afrikában off-roadoztak vele akkoriban. Az autó két széria 425 cm3-es kettő hengeres léghűtések motorokkal van szerelve. Tehát összesen 850 cm3, négy henger, 28 lóerő! 

1

Akkoriban még MT gumik hiányában normál virsli gumikkal szelték át a sivatagot. A lyuk a hűtőmaszkon a kurblinak van kihagyva. A kocsit nem csak két indítómotorral hanem kettő slusszkulccsal kell indítani. 

1

A hátsó motornál folyamatosak voltak a hűtési problémák. A 697 legyártott Al-Duck során több műszaki megoldással próbálták ezt a hibát kiküszöbölni. Akad olyan modell, ahol nincs a farmotoron ventillátor.

1

Az alap kacsa eredetileg a csóringereknek készült, a legolcsóbb és legigénytelenebb anyagok felhasználásával. Az ülések nem Ikea dizájn szerint készültek, hanem tényleg ilyenek voltak, a totál széria kacsában is. Csővázra feszített bőr. Mivel a két motor elfoglalja az összes olyan helyet, ahol más kocsiban csomagtartó van, így ebben a kocsiban a helyhiánynak köszönhetően az üzemanyagtankok az utastérbe kerültek. A front motor benzintankja a sofőr, a farmotor tankja az anyós segge alatt van. A két üzemanyag tartály nincs összeköttetésben, a kocsit jobbról és balról is meg kell tankolni, ha mind a két motort szeretnénk működtetni. A korai típusokon az első ajtók kinyitása nélkül lehetett a kocsit tankolni, később az ajtókról ez a nyílás lekerült.

1

A kacsa tervezői mindennel spóroltak. Az első modelleken csak egy fényszórója volt a kocsinak. A vezető hűtését felfelé nyitható ablakokkal oldották meg, a tető bőrből készült, ezen a képen jól látható az első ajtón kivágott tankoló nyílás.

2

A dohányzást már a gyártó megtiltotta az autóiban. Az Al-Duck a felhasznált anyagok, és a kacsa olcsósága ellenére drága volt, egészen pontosan egy off-road kacsa két kacsa árába került. Valyon miért? Ha majdnem mindenből kettő van, akkor kétszeers árat kell érte fizetni. Egy ilyen kocsiért 2002-ben 12.000 eurót kértek, az egymotoros kacsa árának nem néztem utána.

1

A kocsi adatai:

motor: 2 darab 425 cm3 léghűtéses boxer motor

Teljesítmény: minden forrás más-mást ír. Egyes forrás szerint 2x14 Lóerős motor, más forrás szerint 2x16,5 lóerős motorokkal volt az autó ellátva.

Kettő négy fokozatú manuális váltó, Nyomaték Nm 2500 ford. / perc.

A két motort összehangolni nem egyszerű feladat, sem a gyújtást sem a vezérlést. Viszont az autó vezetése terepen egyedülálló élmény.

Végsebessége 1 motorral: 65 km/ó, két motorral 105 km/ó. A fékek hagyományos dobfékek, ekkora szédítő sebességhez totálisan megfelenek. Manapság a legtöbb ilyen autó Svájcban található.

Egy autó két szív a világ legolcsóbb kabrió-, nyitott tetejű autója, amely terepen mem ismer lehetetlent

 

2