Céljaink PDF Nyomtatás E-mail

Az egyesület célja a magyaroszági terepjárós autósport (off-road) népszerűsítése.

Tagja vagyunk a Magyarországi Terepjárós Szövetségnek. Már megalakulásunk előtt, és azóta is folyamatosan támogatjuk a Szövetség réndezvényeit.Aktív szerepet vállaltunk a Magyar Nemzeti Triál bajnokság lebonyolításában. Pályánkon 3 alkalommal adtunk otthont e bajnokság egy-egy fordulójának. 2008-ban a versenyzők és pályabírók szavazatai alapján elnyertük a bajnokság legjobb versenyének járó trófeát.

Tagjaink eredményesen vesznek részt honi off-road versenyeken.

Tagjaink közt van több bajnok, bajnoki második, és harmadik helyezett is. Az általunk elnyert díjak és trófeák száma több, mint 100.

Az egyesület székhelye Százhalombattán van, működési területünk az egész ország. Zala megyében, Tilajban alakítottunk ki egy 4 hektáros fás területen terepjárós ügyességi pályát, ahol évente egy alkalommal amatőr terepjárós versenyt rendezünk. Rendezvényünk évről-évre sikeresebb, amire bizonyság a megjelent és visszajáró versenyzők nagy száma. Több Önkormányzattal tartjuk folyamatosan a kapcsolatot, rendszeresen tartunk falunapokon terepjárós bemutatót. Indulása óta aktívan, részvételünkkel támogatjuk a Csáfordi Veterán Traktoros találkozót.

Terepjárós ügyességi pályánk nyitott minden érdeklődő előtt. Összejöveteleink alkalmával bárkit szívesen látunk terepjáróval, vagy anélkül. Aki szeretné kipróbálni mit tud az autója, szeretné testközelből átérezni az off-road érzést szerettel várjuk. Terepjárós pályánkon gyakorlott off-road versenyzők segítségével bárki belekóstolhat abba a benzingőzbe, ereiben érezheti azt az adrenalint, amit mi is átérzünk terepjárózás közben.

Ez a sport nem a száguldásról, hanem a bátorságról, az autó feletti uralomról, a biztos vezetői tudásról szól. Mi nem vagyunk a sebesség megszállotjai, mi más kihívásokat keresünk. Mi szeretünk autóval olyan partokat megmászni, ami gyalogosan is nehéznek, vagy lehetetlennek tűnik. Szeretünk úgy autózni, hogy nincs alattunk aszfalt. Ott szeretünk igazán autózni ahol senki más.

Nem keressük, és nem fürdünk a sárban. Nem vagyunk disznók, nem szeretjük a dagonyát. Ha muszály áthajtunk bármekkora pocsolyán. Nem tartunk sárfürdőket, és sárgyorsulást sem. A sár a terepjárózáshoz hozzátartozik, de mi direkt nem locsoljuk fel a pályát, jobb szeretünk száraz talajon autózni, ahol nem csak a szerencse hanem az autó és a sofőr tudása dominál elsősorban. Terepjárós pályánk építesekor is úgy ástuk a gödröket, hogy a lejtésnek köszönhetően a víz az árkokból kifollyon.

Több éves tapasztalatunk van off-road rendezvény lebonyolításában. Rendezvényeinkről, összejöveteleinkről folyamatosan beszámolunk honlapunkon, ezen felül rendszeresen tudósít nagyobb rendezvényeinkről a Zalai Hírlap.

Amennyiben szeretne velünk kapcsolatba lépni hívja a 06203490374.es számot, vagy írjon az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.

Ezt írtuk magunkról és Tilajról 2004-ben:

Tilaj a 76-os út mellett található, Zalaegerszegtől mintegy 25, Budapesttől körülbelül 200 kilométernyire. Közigazgatásilag Tilajhoz tartozik Tilajújhegy, a két falu lakossága még így sem éri el egyes jóindulatú becslések szerint a 300-at. Mondjuk, legyen inkább 250, de szerintem biztos, hogy több mint 200. Pár évvel ezelőtt a két falu adózóinak a száma 13 volt. Ez a szám hol csökken, hol növekszik, van mikor egy kicsit több, és van mikor egy kicsit kevesebb. Az önkormányzat meg a temető Tilajon van, a kocsma meg Újhegyen. A '90-es évek elején még mind a két falu zsáktelepülés volt, azóta van út a két falu között, és bárki eljuthat a temetőbe, vagy a kocsmába köves úton. Ha végig sétálsz a tilaji főutcán, látsz rendezett portát, és kevésbé rendezettet. A falu lassan átalakul egy skanzenné. Évek óta nem épült új ház, illetve egy, de abban sem lakik senki. Úgy döntöttünk, hát hogy felébresztjük a tilaji Csipke Rózsikát, és mivel eleink minden erőfeszítése ellenére sem sikerült mély nyomot hagynia a két falunak a magyar történelemírás emlékei között, ezért mi úgy határoztunk, hogy itt az ideje, hogy mindenki megtanulja ennek a falunak a nevét! Tudja meg hát ország és világ! Errefelé jobb, ha körülnéznek a gyalogosok az erdei utakon való átkelés előtt!

Napjainkban a falu még mindig messze van Budapesttől. A Sakálok már nem csak az erdei utakon járnak, az egyesület már nem csak tilaji. A Tilaji Sakálok meghatározó egyesülete a Magyar Terepjárós Egyesületek Szövetségének.

2005-ben Tilajban megépült az egyesület terepjárós ügyességi pályája, ami 2008-tól a Nemzeti Triál Bajnokságnak is otthont ad. Egyesületünk az eltelt pár év alatt országos hírnévre tett szert.

Tagjaink számtalan országos terepjárós bajnoki versenyen bizonyították, mi aztán tényleg tökösek vagyunk!